Az ötlet bennem forog egy ideje már, csendesen a koponyám falai közt. A király, királynő és királyné. Regény lesz belőle ahol valami velőset, fontosat, gyomorbamarkolót fogok kifejteni a világnak: azt hogy milyen lehet at ember-farkasnak az élete. Nem, nem farkasemberekről beszélek, hanem emberről akinek természete olyan mint a farkasé.

Mint az észak amerikai indiánok is tudták azt, minden emberben állat szellem él. Van akiben kis cica, kutyus, galamb, őz, bika, nyúl... Vagyunk olyanok akik vadászoknak születtünk. Gepárd, oroszlán, róka, farkas, sas, bagoly. Van aki patkány, aki holló, aki prérifarkas vagy hiéna.

Beszélegettem ma egy kedves Galambbal, a vadászatról és a vadászal élvezetéről, a komplex kapcsolatokról amik ebben a világban léteznek. Galambom egy oroszlán aki lassan kicserél egy "civil" társat egy oroszlánért aki meglehet, állat-párja. Az oroszlánok alapvető vadászati rendszere a nőstényre, a királynőre esik, aki a párjának és magának vadássza le a prédákat.

Észrevettem, megint, hogy bennem farkas lakozik, és nem is akármilyen farkas, hanem Hati, a Ragnarok egyik farkasa, aki a holdat kergeti. Hati, szívében gyűlöletett melengetve, az egek csiklandozó fehér testére vágyik. Párja, testvére, Skoll, akinek éhe a nap utan viszi, kivánva az egek királyát, forró, ragyogó testét. Ha elérjük mennyei prédáinkat, mondja a legenda, és felfaljuk őket, kiszabadul Fenrir, a legnagyobb, legsötétebb farkas és Odin után indul, megöli, megeszi és ezzel hozza a világ végét.

Skoll, Skoll, Skoll... ismerlek. Tudom ki vagy, tudom mit csinálsz... farkas testvérem.

Testvérem, regényt írok rólunk.